Tíz napot töltöttünk Gran Canaria fővárosa, Las Palmas kikötőjében. A marina és környéke ideális hely a hajó felkészítésére a hosszabb óceáni út előtt. Reggeltől estig a hajón dolgoztunk. Számos apróságot itt könnyű beszerezni, mint például a következő kikötési országok lobogóit, amit érkezés és ott tartózkodás alatt fel kell húzni az árboc jobb oldala felőli vendéghelyre. A kikötőben így három lobogó van a hajón, a hátsó merevkötélzeten az angol tengerészeti, ahova a hajó regisztrációja szól, jobb oldalt a fenn említett vendéglobogó és ezzel ellentétesen a magyar lobogó.
A legnagyobb és legérdekesebb munkát egy új, második elő merevítő beszerelése jelentette, mely által az árboc jelentős plusz erősítést kapott. A mólón, melyhez a hajó ki volt kötve, érdekes szomszédaink akadtak. Mellettünk állt egy masszív kétárbocos vitorlás, mely építési anyagát tekintve ferro cement, vagyis egy nagyméretű beton "teknő". A hajó méretében megegyezik a miénkkel, de súlya több mint a duplája. A vitorláson élő ukrán házaspár egy másfél éves kislánnyal lakik Las Palmasban. A fiatal apa Max és felesége Elena gyakran meghívtak minket ebédre vagy vacsorára. Ők nem vitorláznak a hajójukkal csak laknak rajta, mivel mikor a szigetre érkeztek egy viharban kétszer egymás után lefeküdt a hajójuk és ez mint Max mondja, Elenának rossz élmény volt. Max, csakúgy mint hajója, masszív, erős ember és valahányszor csak beszélgettünk szóba hozta, hogy övé a legerősebb hajó a kikötőben, munkáját tekintve tengerész egy az Afrika és a Kanári között árut szállító teherhajón. A mólón volt még tavalyról egy ismerősünk, a spanyol Rafaell, aki egyedül él fahajóján, és igen élénken élt benne a legutóbbi találkozásunk alkalmával elfogyasztott hazai pálinka élménye. Mellette állt egy nagy katamarán angol házaspárral és két tíz év alatti gyerekkel. A móló elején pedig az egyik Forma egyes csapat francia mérnöke várta az ideális időt, hogy tovább vitorlázzon Brazília felé.
Október 16. Eljött az indulás napja, ideje tovább haladnunk. De mielőtt elhagytuk volna a marinát előbb megálltunk a Texaconál üzemanyagot vételezni és kicserélni a gázpalackokat. Míg megtelt a hajó tankja a kutas ember is megtudta mekkora útra igyekszünk, és miután fizettem és elindultam vissza a hajóhoz, hevesen kiabált utánam, -Captain, Captain! Visszafordultam és elindultam felé, gondolva elszámolták az árat, mert gyanúsan olcsón mérték a diesel literét. De legnagyobb meglepetésemre a köpcös kanárió csak egy magyar zászlót lengetett és kezében egy üveg borral sietett felém. A palack borra ráírta: Pedrótól. Így búcsúztunk el Las Palmastól, a helyiek integetése és a marina erős kürtölése közepette.
A gát védelmét este negyed nyolckor hagytuk el és indultunk tovább a 860 tmf-re (1500 km-re) levő Zöld-foki-szigetek felé.
Másnap délután mintegy nyolcvan kilométerre voltunk Gran Canariától délre, mikor a szél teljesen elállt és motort indítottunk. Tíz perc múlva erős kopogó hang jelentkezett a motortér alatt. Leállítottuk a motort és miután a motortérben semmi szokatlant nem találtunk, bementem a vízbe, hogy a hajó alatt levő propellert is megnézzem. Meg is találtam a problémát, elhagytunk egy kis gumi tömítést a tengely körül így a hajócsavar vadul rángatózott, mikor gázt adtunk. A problémát itt a vízen nem lehet orvosolni, ki kell emeltetni a hajót és be kell rakni egy új tömítést.
Arra az elhatározásra jutottunk, hogy inkább visszafordulunk és a Gran Canária déli részén levő Pasito Blanco kikötőben javítjuk meg a problémát. A Zöld- foki-szigetek több mint egy hét hajózásra vannak és mivel eddig csak rossz híreket hallottunk a szigetcsoportról nem akartunk kockáztatni. Gran Canarián biztosan be lehet szerezni az elveszett alkatrészt. Megfordítottuk a hajót és a gyenge észak-kelet és kelet között váltakozó szélben megindultunk Pasito Blanco felé.
Hajnali három órára meg is érkeztünk és a kikötőtől háromszáz méterre horgonyt vetettünk. Mivel a motort nem akartuk használni, nehogy a hajócsavar mozgó tengelyének valami egyéb baja legyen, így megvártuk a reggelt és Viki a bocival beevezett a kikötőbe, hogy keressen szerelőt és megkérdezze, mikor lehet a hajót kidaruzni.
Egy órával később kiderült, hogy erre a pár száz méterre használhatjuk a motort alacsony fordulatszámon és még ma ki is emelik a hajót, megrendelik az alkatrészt és másnap már mehetünk is.
Az egész helyzetben a legérdekesebb, hogy három évvel ezelőtt ebből a kikötőből indultunk az Atlanti-óceán 51 napos átevezésére. Nem csoda hát, hogy a kikötőben emlékeztek ránk és így jelentős kedvezményt kaptunk a kikötőkapitánynál a daruzásért és a motorszerelő munkadíjából is. Cserébe csak a kikötő speciális Pasito Blanco feliratú lobogóját kérték, hogy tegyük ki a hajóra, amíg ott vagyunk és el nem hagyjuk a szigetet.
Október 20-án 14 óra 15 perckor végre elindultunk.
Másnap hajnalban még látszódott Gran Canaria és mellette Tenerife felhõbõl kibújó, közel négy kilométer magas csúcsa a Teide.
A Kanári-szigetek alatt gyakoriak a szélcsendek, mivel az észak-keleti szél "fennakad" a szigetekben így a Kanári alatt meglehetősen zavart szelek fújnak. Ennek köszönhetően első nap csak 58, míg második nap csekély 47 tengeri mérföldet sikerült megtennünk.
Október 23.-án tartottuk megismerkedésünk 11. évfordulóját. 11 évvel ezelőtt ezen a napon futottunk együtt a Kisképzőben, az ünnep tiszteletére tartott iskolai futóversenyen és alkottunk hat helyett ketten egy csapatot. A versenyen végül másodikak lettünk, majd rá egy évre az első hely lett a miénk.
Szóval az évfordulónk megünneplésképp most sütöttünk barackos pitét és koccintottunk egy kis vörösborral.
Ma már fúj a szél és a nap végére több, mint 110 mérföldet vitorláztunk, ami a rengeteg élelmiszerrel és felszereléssel megrakott túlsúlyos hajóval igen jónak mondható.
> Okt. 24. 119,9 tmf
> Okt. 25. 132,7 tmf
> Okt. 26. 123,9 tmf
> Okt. 27. 130,5 tmf
Az elmúlt napokban Bf. 5-ös (szél 30-40 km/h, hullám 2,-2,5m) az óceán, a szél többnyire észak-keleti irányból fúj, néha pár órára Bf. 6-osra (szél 40-50km/h, hullám 3-4 m) erősödik, de ennek köszönhetően remekül haladunk is. Reggelente több repülőhalat is találtunk a fedélzeten, melyekből remek ebédet készítettünk.
Október 28. reggel láttuk meg Santa Antao szigetét, de mi a szorosan mellette elhelyezkedő lényegesen kisebb Sao Vicente szigetre igyekszünk, mely egyelőre a párás levegő miatt még nem látszik.
16 órakor már kirajzolódik Sao Vicente és két órával később Mindelo városka elõtti öbölben horgonyt vetünk.
Átállítjuk a hajó óráját, hiszen itt a Kanárihoz képest is két órával korábban van. A horgony az erős szél ellenére is jól tart, így hát felbontunk egy üveg spanyol sangriát és koccintunk a lehajózott nyolc napra, mely idõ alatt a két szélcsendes naptól eltekintve, egész jó tempót sikerült kihoznunk a hajóból. Ismét itt a szárazföld, növények, emberek, épületek. -a civilizáció.
Sao Vicente sziget, Mindelo "város"
A sziget a horgonyzóhelyről olyan amilyen, nem túl szép, de Marokkóban láttunk már rosszabbat is. Itt a víz zöld, sok a rozsdaette félig elsüllyedt hajóroncs körülöttünk, és a helyiek facsónakokon közlekednek az egykor szebb napokat megélt roncsok között.
29.-én este csendesedett le annyira az idő, hogy beeveztünk a faluba, többen mondták, nagy koncert lesz a főtéren tíz órakor. A bocit ott hagytuk a dingi szervizben, ahol 450 helyi pénzért vigyáztak rá este, a helyi őr mintegy tíz perc alatt töltötte ki a számlaként funkcionáló papírfecnit.
A település egyetlen nyitva levő pici boltjában, vagy harminc helybéli nézte a fociközvetítést, a földön és a kiszolgáló pulton ülve, de néhányan akiknek nem jutott hely, az utcáról tolongtak a kirakat előtt a foci vizuális élményéért. Jobbnak láttuk a vásárlás elhalasztását, így tovább gyalogoltunk. Az utcákon mindenhol fiatalok ülnek, a kapubejárókban és a sarkokon egyaránt, nem csinálnak semmit, csak elhallgatnak, mikor arra megyünk, és néznek. Kerüljük tekintetüket és határozottan megyünk mintha nem először járnánk itt, ennek köszönhetően nem igazán szólítanak le pénzért.
Este tízkor a főtéren több ember gyülekezik, majd pár perc múlva a helyi zenészek nekikezdenek. A színpadot, műanyag flakonokba elhelyezett gyertyákkal érzékeltetik.
Az előadás katasztrofális, naiv és melankolikus. A harmadik szám végére a helybeliek is megunják és elkezdenek lassan de biztosan továbbállni. Az arcukra van írva, -ennél a koszos és kivilágítatlan utca sarkán üldögélni is jobb. Mi is továbbállnánk, de mivel a sötét utcákban nem akarunk tovább kísérteni és a látnivalók száma a koncert után egyenlő lett a nullával, jobbnak látjuk ha visszamegyünk a hajóra.
Másnap reggel, a mögöttünk horgonyzó húsz méteres fahajóhoz evezünk, Rudolf, a kapitány meghívásának eleget téve.
Még előző nap jött a hajónkhoz egy szakállas idős ember, aki kiszúrta a Rakonczay feliratot a hajó felépítményének oldalán és már messziről kiabálta, hogy -Magyar!
Rudolf Krautschneider, 68 éves cseh tengerész, aki már több föld körüli úton túl van és járt már az Antarktiszon is vitorlással. Az elmúlt tíz évben a Golden Hind,(Francis Drake expedíciója 1577-80) replikájával járja a világ óceánjait.
Hajónkon megvendégeltük egy kis meggypálinkával, majd ő is megívott magához.
A hajójára nehéz volt szavakat találni, nagy, masszív felfedező hátszeles vitorlás.
Rudolffal igen megkedveltük egymást és hamar nagy sztorik kerültek elő, kiderült személyesen találkozott, Gál Józseffel és Fa Nándorral, amikor a Szent Jupáttal földkerülésen voltak, méghozzá pont itt Mindelo falu előtt.
Óceánátevezésünket fantasztikus kalandnak tartotta, de jelenlegi utunkat a hírhedt déli-óceánok miatt túlságosan veszélyesnek találta és elmondta javaslatát, szerinte milyen taktikával haladjunk az Indiai és a Csendes-óceánon. Magyarázott a térképek fölé hajolva, majd mikor befejeztük az eszmecserét, végezetül kinyitott egy könyvet, amiben az előző hajói és azok által megtett utak voltak. A könyvben számos fotó volt tengerészekről, barátokról. Rámutatott az egyik nagy szakállú vitorlázó fotójára, majd a térképen Afrikától keletre az Indiai-óceánra. A barátja itt süllyedt el hajóstól egy viharban, majd megint a könyv következett egy másik fotóval és ismét a térkép, ahol egy másik tengerész odaveszett. -Az ötödiknél, mondtam neki, értjük mit akar ezzel mondani és higgye el, komolyan vesszük a Déli-óceánok erejét. - Ezzel le is zártuk a témát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése