Sziasztok!
Most, hogy megjelent az új weboldalam, én is megkezdem soraimat. Természetesen nagyon izgatott vagyok, hogy saját oldalam van, és szerintem nagyon szép lett. Remélem, Nektek is tetszeni fog és ígérem, hogy rendszeresen fogok jelentkezni a Blog rovatban, hogy beszámoljak a mindennapjaimról. Mondanom sem kell, a facebook oldalam továbbra is működik (www.facebook.com/timeababos), ahol rendszeres rövid hírekkel jelentkezem a világ minden tájáról.
Amint azt már tudjátok, a múlt héten a Federation-kupán játszottam Izraelben, ahonnan vasárnap érkeztem Sopronba. Sokat nem maradhattam otthon, kedden reggel már edzésem volt Budapesten. Sok a tennivalónk a következő versenyig, hisz a Fed-kupán szerzett tapasztalataimat, észrevételeimet be kell épitenünk a játékomba. Ez nem egyszerű, de most, hogy egy versenyen játszhattam a legnagyobb játékosokkal, köztük a világelső Wozniackival és a top 10-es Azarenkaval, illetve Radwanskaval, tudom, hogy mit kell tennem a top100-ba kerüléshez.
A héten napi 2 tenisz és 2 kondiedzésem volt, de néha szerepel masszázs, gyógytorna vagy épp pszichológus is a programban. Nagyon jól érzem magam Budapesten; élvezem az itteni életet, edzéseket, ugyanakkor viszont már várom a következő versenyemet. Február 22-én indulok Mexikóba, ahol egy 220.000 dolláros WTA és két 25.000 dolláros ITF tornán fogok játszani.
Érdekes túra lesz, és nemcsak azért, mert különböző erősségű tornákon fogok szerepelni, hanem azért is, mert most először fogunk együtt utazni edzőmmel, Barátosi Levivel. Mindenesetre drukkoljatok és figyeljétek a site-ot újabb hírek miatt.
Remélem, mindenkinek tetszik az oldal, kellemes böngészést kivánok.
Timi
2011. február 16., szerda
2010. november 22., hétfő
Rakonczay Viki és Gábor V.
Mindelo – Fernando de Norona. Az Atlanti-óceán és az Egyenlítő átvitorlázása
2010. 11. 04.
Az előző nap végre el tudtuk küldeni haza a fotókat a mindeloi netkávézóból, vettünk egy kevés friss élelmiszert, kicseréltük az egyik gázpalackot. A hajó alját másfél órás „búvárkodással” letakarítottam az időközben ismét rátelepedett piciny élőlényektől. Reggel még elpakoltunk és rögzítettünk mindent a hajó gyomrában, majd készen álltunk, vártunk egy félórát, mire lehiggadnak a kedélyek és nekivághatunk a körülbelül kéthetesre tervezett Atlanti átkelésnek.
10 óra, mikor felszedjük a horgonyt és elindulunk. Kifelé menet a horgonyzóhelyről, körül motorozzuk a Victoria névre keresztelt Golden Hind replikát. A fedélzetről a matrózok lelkesen integetnek, Rudolf pedig jókívánságai után hozzáteszi: ha nem éljük túl, találkozunk a Jupiteren! – Érdekes gondolat, de miért pont a Jupiter? Tudtommal ott nem lehet vitorlázni.
Tegnap este még átevezett hozzánk, számos áramlási és széltérképet hozott magával a déli óceánokról, de adott térképet Tahiti szigetéről is, ha meggondolnánk magunkat a földkerülést illetően. Ismét hosszasan beszélgettünk, majd mielőtt elment, átnézte a hajónk egy-két veszélyesnek mondható részét, ha borulunk mire figyeljünk oda, mik azok a szerelvények, berendezések amiket erősítsünk meg, nehogy kiszakadhassanak a helyükről, ha feje tetejére áll a világ – a hajónk.
Szóval nagy kör Rudolfék körül és irány kifelé az öbölből. A kijáratnál vitorlát rántunk és a friss hátszélben megindulunk Fernando de Noronha felé.
…Az egyenlítői övezet leküzdése fáradttá és elcsigázottá tett minket. A folyamatosan változó szél miatti vitorlaállításoknak – felhúzás, lehúzás, reffelés (méret csökkentése) - köszönhetően, túl vagyunk a kritikus részen, - jelenleg negyed szélben rohan a hajó. A Déli-Egyenlítői-áramlás által hozott hullámok miatt hatalmasakat döng a Panda orra, mikor felemelkedik a szemből érkező hullámon majd a következőbe belecsattan az eleje. Erős, robbanásszerű hang kíséri a jelenséget, majd a hullámból, melyben egy pillanatra megtorpan a hajó, köbméternyi víz repül fel, átrohan a fedélzeten, minek következtében sós és vizes minden…
…Éjjel két húszperces és hajnalban egy harmincperces alvás jutott ki az időjárás miatt, az állandó vitorla állítások és reffeléseknek köszönhetően. A kormányt végig kézben tartjuk, négyórás váltásokkal, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk a hajóból és mihamarább átérjünk a déli féltekére ahol már egyenletesebb szelekre számítunk. Jelenleg a haladást biztosító szelet, az esőfelhők körüli légmozgás biztosítja. A felhők előtt rendszeresen erős szél fúj, alatta szintén erős a szél plusz szakad az eső. Majd mikor átmegy felettünk a felhő, eláll a szél és csak a döghullámok maradnak, melyeken a sebességét vesztett hajó összevissza hánykolódik a következő felhőig. Az egészhez hozzátartozik, hogy a felhők mozgásának és az így változó szélnek az iránya gyakran kevesebb, mint egy óránként változik pár fokot. Szóval vitorla le, fel, reffelés, majd ismét le és fel.
Meglehetősen kimerítő, a mérföldek pedig lassan fogynak.
…Már két napja a délkeleti passzáttal robogunk.
Az Egyenlítő alig több mint egy fokra van. Késő délután az amúgy is vaskosan felhős ég egyre sötétebb és bizarrabb kezdett lenni. A horizonton számos helyen szakadt az eső és habár negyedszeles menetben voltunk, így a felhők a hajó orra felől érkeztek, de mégis ezzel az iránnyal ellentétesen, a hátunk mögötti hatalmas mély lila színű felhősáv közeledett. A nehéz felhők egymás felé tartottak…
Tudtuk itt valami jelentős változás készülődik, de ami a legbiztosabb, hogy hamarosan ismét jól megázunk. A szél olyan hirtelen állt el, hogy a hajó még lendületből futott egy darabig, mire a vitorlák csapkodni kezdtek. Lekaptuk a vásznakat és vártuk mi lesz. Még csak délután hat óra, de teljesen besötétedett, ahogy a hátulról érkező felhőrendszer fölénk ért. A levegő hirtelen lehűlt és már látszódott is mögöttünk a felborzolt víz felszínen, hogy erős szél érkezik. Felhúztuk a vitorlákat és beállítottuk az érkező új széliránynak megfelelően. Az eső elkezdett szakadni és a hajó pillanatok alatt hét csomóval robogott a hátszélben, minimális vitorlázattal is.
Fernando de Noronha /Brazil/
A szigeten nincsen kikötő, így az észak-nyugati részén elhelyezkedő öbölt választottuk horgonyzásra. Ez a hely védett az itt uralkodó délkeleti passzát széltől. Mikor a vízmélység 10-11 méter között váltakozott, horgonyt vetettünk, húsz méter lánccal és tíz méter kötéllel, majd hátra meghúzattuk a motorral. A horgony tart, megérkeztünk! 14 napot vitorláztunk a nyílt vízen, aminek nagy részében vagy szembe szél volt vagy a sokkal rosszabb félórás szélcsendek. Átjöttünk az egyenlítői szélcsendes vagy inkább zavart szeles övezeten és most ha csak három fokra is de a déli féltekén horgonyzunk a földgolyón. Reggelizünk egy keveset, majd felvettem a búvárszemüveget, hogy a víz alatt is meggyőződjek róla, a horgony jól beásta-e magát az aljzatba, nehogy később meglepetés érjen minket. Beugrottam a kellemes, kb. 28 fokos vízbe és amint alámerültem, a hajó alatt százszámra úszkáló kis halakat láttam. Na több se kellet, hívtam Vikit, hozza a nagy merítőhálót meg egy kis kenyeret, és fogjuk ki az ebédrevalót.
A kenyérmorzsák beváltak, mert valósággal forrt körülöttünk a víz. Két perccel később már meg is volt az első hal, nem volt nehéz dolgom csak a víz alatt manőverezve a nagy hálóval be kellett cserkészni az evéssel foglalkozó halakat. Kilenc hal után úgy ítéltük meg, ebből meglesz az ebéd meg a vacsora is. Megnéztem hát a horgonyt, amíg Viki megsütötte az ebédnek valót. (2010 nov. 18. Csütörtök)
Borulás a bocival
Másnap reggel felfújtam a bocit – a kis szürke gumicsónakot - és vártuk mikor csendesedik kicsit a szél, hogy kievezhessünk a partra. Mivel a város felől erősen fújt, inkább a felszélben próbálkoztunk az erdős rész felé. Ahogy közeledtünk a part felé, látszott cseppet sem veszélytelen törőhullámok rohannak ki a partra. Változtattunk az irányon és a kicsit délebbre levő nem sziklás hanem aranyszínű homokos part felé vettük az irányt. A hullámokban gyorsan haladtunk a kinézett rész felé,hogy megnézzük partra tudunk e szállni. Pár perccel később látszott, cseppet sem biztonságos a hely. A hatalmas törőhullámok magukba omlanak majd kivágódnak a partra. Vissza akartunk fordulni de valószínűleg valamilyen helyi áramlás a part felé sodort minket, nem beszélve a hullámokról. Most már úgyis kisodródunk a part felé, néztük melyik rész lehet a legbiztonságosabb és számoltuk a hullámokat milyen rendszerben érkeznek az óceán felől. A hatalmas dombok lassan hömpölyögtek át alattunk, de sejtettük, a parthoz közeledve a két méter magas lankás dombból gyorsan mozgó jó három méteres magába omló vízfal lesz. Talán a szörfösöknek ez ideális de a kis bocival meglehetősen kalandosnak ígérkezett. Ahogy a kritikus részhez értünk, átrobogott alattunk két hatalmas hullám, amitől csak úgy siklott a boci a part felé. Eveztem ahogy csak tudtam, hogy mihamarább átérjünk a kritikus részen ahol megtörnek a hullámok. A két nagy domb után egy kisebb érkezett amit ha jó pozícióból veszünk, sikerül kievezni baj nélkül.
Ekkor láttam meg a hátulról érkező irtózatos víztömeget, ami habár még messze volt, de sötét színe teljesen elkülönült az óceántól. A hullám mögöttünk kezdett felágaskodni, Viki szembe ült velem és csak
kiabálta – Evezz, evezz! – De én már láttam a mögötte felágaskodó tökéletes
vízfalat, minimum három méter magas függőleges fal. Elképesztő látvány! A hullám olyan gyorsan haladt felénk, hogy a tetején átbukó víz nem tudott a fal elé kerülni csak forrt a felső részen. Húztam egy utolsót az evezővel és vártam az elkerülhetetlent. A boci hátulja megemelkedett majd hosszában orra bukott, átrepült felettem az egész csónak Vikivel együtt. Szerintem háromszor pördülhettünk át a
hullám alatt. A gumicsónak felettem alattam, Viki erőteljesen hozzám vágódott, majd ismét a csónak volt felettem és ismét Viki. Próbáltam elérni, ami a közelembe van, táska, esetleg evezők, de csak tehetetlenül pörögtem a víz alatt. Szerencsénkre a talaj mélyen lehetett alattunk, mert nem láttam és egyikőnk se ütődött a fenékhez. Pár másodperccel később a hullám elengedett minket és felúsztunk a víz tetejére. Megdöbbenve láttuk mennyire közel sodort minket a hullám a parthoz. A cuccaink melyek nálunk voltak szanaszét úsztak körülöttünk. A boci felborulva tőlem húsz méterre balra, az egyik táska, ami az előbb még Vikin volt, most tíz méterre jobbra van, de számos egyéb apróság, mint a gumicsónak fa ülése, vagy az előbb még a lábunkon levő szandál, úsztak szanaszét a még mindig fehéren habos vízfelszínen. Fontossági és közelségi sorrendben úsztunk a különféle tárgyakért. Kivittünk mindent a partra és csak álltunk és néztük a többi törő hullámot. Röhögtünk a megkönnyebbüléstől, hogy mindketten sértetlenül megúsztuk a borulást.
Pár perc eltelt mire felocsúdtunk az eset hatása alól, majd felmértük a károkat. A boci sértetlen és megvan miden alkatrésze. A szandáljainkat is sikerült kimenteni, a kis táska szintén megvan amiben az útleveleket okmányokat, pénzt tartjuk. A rajtunk levő napszemüvegek eltűntek a borulásnál, Viki mobilja elázott és szintén elázott a fényképezőgépünk, ami már hét éve minden kalandban velünk van.
Gyorsan szétszereltem de minden részéből folyt ki a homokos sós víz. Ha visszaérünk a hajóra, kimosom édesvízzel, de szerintem a mobil és a fotógép áldozata lett a borulásnak.
Látszott itt nem tudunk visszaevezni a hajóhoz, gyalogosan bejártuk a környező partokat, hátha találunk valahol egy vízre szállásra alkalmas területet. Útközben a vízparti erdőszélen rábukkantunk egy kis hangulatos italozóra. Mivel a csapos srác mosolyogva elfogadta a száraz Reais helyett a vizes Eurónkat, leültünk egy italra. Több helybéli aki a parton halászott, biztosított róla minket, ilyet még nem láttak és itt ember nem szállt még partra. Néha jönnek szörfösök de az más mint a mi kis csónakunk. Örülnek, hogy túléltük!
-Hát mi is örülünk!
A hűvös sör és gyümölcslé után elcipeltük a csónakot arra a helyre, ami a leginkább biztonságosnak nézett ki. Már készülődtünk indulni, mikor egy helyi brazil halász, arrébb mutatott úgy száz méterrel, szerinte az tökéletesebb hely az indulásra. Néztem a helyet, ahol szerintem épp oly veszélyesen törtek meg a hullámok. Letettem a csónakot és odasétáltam az öreghez, hogy megtudjam, miből gondolja, hogy ott jobb?
Elmutogatta hányadik hullám után, visszafelé áramlik a víz a parttól, ami segíthet nekünk. Megköszöntem a tanácsot és miután tényleg logikusnak tűnt a dolog, átcipeltük a bocit és figyeltük milyen rendszerben érkeznek a hullámok. Gondolom a halásznak tetszett, hogy hallgatok rá, mert kerített egy erős embert és mondta, segít elindulnunk.
Beültünk a csónakba, a két segítőnk irányba tartotta a hajót és vártuk a kedvező pillanatot. Kívülről nézve meglehetősen látványosak lehettünk, mert húsz perc alatt népes tábor gyűlt össze a parton fotózás végett, miközben minden hullám beterítette a kis bocinkat, mely ekkor már majdnem színültig volt vízzel.
A halász pedig egyszer csak elkiáltotta magát és eszeveszett sebességgel tolt minket egyenesen a hullámok felé. Két kisebb hullám ismét beterített minket, de a másik ember elölről rákapaszkodott a csónakra így az nem borult meg, míg a másik tolta, Egyszerre csak elmerültek alattunk a segítőink, én meg csak eveztem és eveztem. Két perc és sikerült átjutnunk a kritikus részen, ahol megtörik a víz. Intettünk segítőinknek és lassan de biztosan távolodtunk a parttól.
Másnap több halász és helybéli zarándokolt el a horgonyon ringatózó hajónkhoz és igyekeztek tudtunkra adni, milyen remekül visszaeveztünk két megtörő hullám között.
2010. 11. 04.
Az előző nap végre el tudtuk küldeni haza a fotókat a mindeloi netkávézóból, vettünk egy kevés friss élelmiszert, kicseréltük az egyik gázpalackot. A hajó alját másfél órás „búvárkodással” letakarítottam az időközben ismét rátelepedett piciny élőlényektől. Reggel még elpakoltunk és rögzítettünk mindent a hajó gyomrában, majd készen álltunk, vártunk egy félórát, mire lehiggadnak a kedélyek és nekivághatunk a körülbelül kéthetesre tervezett Atlanti átkelésnek.
10 óra, mikor felszedjük a horgonyt és elindulunk. Kifelé menet a horgonyzóhelyről, körül motorozzuk a Victoria névre keresztelt Golden Hind replikát. A fedélzetről a matrózok lelkesen integetnek, Rudolf pedig jókívánságai után hozzáteszi: ha nem éljük túl, találkozunk a Jupiteren! – Érdekes gondolat, de miért pont a Jupiter? Tudtommal ott nem lehet vitorlázni.
Tegnap este még átevezett hozzánk, számos áramlási és széltérképet hozott magával a déli óceánokról, de adott térképet Tahiti szigetéről is, ha meggondolnánk magunkat a földkerülést illetően. Ismét hosszasan beszélgettünk, majd mielőtt elment, átnézte a hajónk egy-két veszélyesnek mondható részét, ha borulunk mire figyeljünk oda, mik azok a szerelvények, berendezések amiket erősítsünk meg, nehogy kiszakadhassanak a helyükről, ha feje tetejére áll a világ – a hajónk.
Szóval nagy kör Rudolfék körül és irány kifelé az öbölből. A kijáratnál vitorlát rántunk és a friss hátszélben megindulunk Fernando de Noronha felé.
…Az egyenlítői övezet leküzdése fáradttá és elcsigázottá tett minket. A folyamatosan változó szél miatti vitorlaállításoknak – felhúzás, lehúzás, reffelés (méret csökkentése) - köszönhetően, túl vagyunk a kritikus részen, - jelenleg negyed szélben rohan a hajó. A Déli-Egyenlítői-áramlás által hozott hullámok miatt hatalmasakat döng a Panda orra, mikor felemelkedik a szemből érkező hullámon majd a következőbe belecsattan az eleje. Erős, robbanásszerű hang kíséri a jelenséget, majd a hullámból, melyben egy pillanatra megtorpan a hajó, köbméternyi víz repül fel, átrohan a fedélzeten, minek következtében sós és vizes minden…
…Éjjel két húszperces és hajnalban egy harmincperces alvás jutott ki az időjárás miatt, az állandó vitorla állítások és reffeléseknek köszönhetően. A kormányt végig kézben tartjuk, négyórás váltásokkal, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk a hajóból és mihamarább átérjünk a déli féltekére ahol már egyenletesebb szelekre számítunk. Jelenleg a haladást biztosító szelet, az esőfelhők körüli légmozgás biztosítja. A felhők előtt rendszeresen erős szél fúj, alatta szintén erős a szél plusz szakad az eső. Majd mikor átmegy felettünk a felhő, eláll a szél és csak a döghullámok maradnak, melyeken a sebességét vesztett hajó összevissza hánykolódik a következő felhőig. Az egészhez hozzátartozik, hogy a felhők mozgásának és az így változó szélnek az iránya gyakran kevesebb, mint egy óránként változik pár fokot. Szóval vitorla le, fel, reffelés, majd ismét le és fel.
Meglehetősen kimerítő, a mérföldek pedig lassan fogynak.
…Már két napja a délkeleti passzáttal robogunk.
Az Egyenlítő alig több mint egy fokra van. Késő délután az amúgy is vaskosan felhős ég egyre sötétebb és bizarrabb kezdett lenni. A horizonton számos helyen szakadt az eső és habár negyedszeles menetben voltunk, így a felhők a hajó orra felől érkeztek, de mégis ezzel az iránnyal ellentétesen, a hátunk mögötti hatalmas mély lila színű felhősáv közeledett. A nehéz felhők egymás felé tartottak…
Tudtuk itt valami jelentős változás készülődik, de ami a legbiztosabb, hogy hamarosan ismét jól megázunk. A szél olyan hirtelen állt el, hogy a hajó még lendületből futott egy darabig, mire a vitorlák csapkodni kezdtek. Lekaptuk a vásznakat és vártuk mi lesz. Még csak délután hat óra, de teljesen besötétedett, ahogy a hátulról érkező felhőrendszer fölénk ért. A levegő hirtelen lehűlt és már látszódott is mögöttünk a felborzolt víz felszínen, hogy erős szél érkezik. Felhúztuk a vitorlákat és beállítottuk az érkező új széliránynak megfelelően. Az eső elkezdett szakadni és a hajó pillanatok alatt hét csomóval robogott a hátszélben, minimális vitorlázattal is.
Fernando de Noronha /Brazil/
A szigeten nincsen kikötő, így az észak-nyugati részén elhelyezkedő öbölt választottuk horgonyzásra. Ez a hely védett az itt uralkodó délkeleti passzát széltől. Mikor a vízmélység 10-11 méter között váltakozott, horgonyt vetettünk, húsz méter lánccal és tíz méter kötéllel, majd hátra meghúzattuk a motorral. A horgony tart, megérkeztünk! 14 napot vitorláztunk a nyílt vízen, aminek nagy részében vagy szembe szél volt vagy a sokkal rosszabb félórás szélcsendek. Átjöttünk az egyenlítői szélcsendes vagy inkább zavart szeles övezeten és most ha csak három fokra is de a déli féltekén horgonyzunk a földgolyón. Reggelizünk egy keveset, majd felvettem a búvárszemüveget, hogy a víz alatt is meggyőződjek róla, a horgony jól beásta-e magát az aljzatba, nehogy később meglepetés érjen minket. Beugrottam a kellemes, kb. 28 fokos vízbe és amint alámerültem, a hajó alatt százszámra úszkáló kis halakat láttam. Na több se kellet, hívtam Vikit, hozza a nagy merítőhálót meg egy kis kenyeret, és fogjuk ki az ebédrevalót.
A kenyérmorzsák beváltak, mert valósággal forrt körülöttünk a víz. Két perccel később már meg is volt az első hal, nem volt nehéz dolgom csak a víz alatt manőverezve a nagy hálóval be kellett cserkészni az evéssel foglalkozó halakat. Kilenc hal után úgy ítéltük meg, ebből meglesz az ebéd meg a vacsora is. Megnéztem hát a horgonyt, amíg Viki megsütötte az ebédnek valót. (2010 nov. 18. Csütörtök)
Borulás a bocival
Másnap reggel felfújtam a bocit – a kis szürke gumicsónakot - és vártuk mikor csendesedik kicsit a szél, hogy kievezhessünk a partra. Mivel a város felől erősen fújt, inkább a felszélben próbálkoztunk az erdős rész felé. Ahogy közeledtünk a part felé, látszott cseppet sem veszélytelen törőhullámok rohannak ki a partra. Változtattunk az irányon és a kicsit délebbre levő nem sziklás hanem aranyszínű homokos part felé vettük az irányt. A hullámokban gyorsan haladtunk a kinézett rész felé,hogy megnézzük partra tudunk e szállni. Pár perccel később látszott, cseppet sem biztonságos a hely. A hatalmas törőhullámok magukba omlanak majd kivágódnak a partra. Vissza akartunk fordulni de valószínűleg valamilyen helyi áramlás a part felé sodort minket, nem beszélve a hullámokról. Most már úgyis kisodródunk a part felé, néztük melyik rész lehet a legbiztonságosabb és számoltuk a hullámokat milyen rendszerben érkeznek az óceán felől. A hatalmas dombok lassan hömpölyögtek át alattunk, de sejtettük, a parthoz közeledve a két méter magas lankás dombból gyorsan mozgó jó három méteres magába omló vízfal lesz. Talán a szörfösöknek ez ideális de a kis bocival meglehetősen kalandosnak ígérkezett. Ahogy a kritikus részhez értünk, átrobogott alattunk két hatalmas hullám, amitől csak úgy siklott a boci a part felé. Eveztem ahogy csak tudtam, hogy mihamarább átérjünk a kritikus részen ahol megtörnek a hullámok. A két nagy domb után egy kisebb érkezett amit ha jó pozícióból veszünk, sikerül kievezni baj nélkül.
Ekkor láttam meg a hátulról érkező irtózatos víztömeget, ami habár még messze volt, de sötét színe teljesen elkülönült az óceántól. A hullám mögöttünk kezdett felágaskodni, Viki szembe ült velem és csak
kiabálta – Evezz, evezz! – De én már láttam a mögötte felágaskodó tökéletes
vízfalat, minimum három méter magas függőleges fal. Elképesztő látvány! A hullám olyan gyorsan haladt felénk, hogy a tetején átbukó víz nem tudott a fal elé kerülni csak forrt a felső részen. Húztam egy utolsót az evezővel és vártam az elkerülhetetlent. A boci hátulja megemelkedett majd hosszában orra bukott, átrepült felettem az egész csónak Vikivel együtt. Szerintem háromszor pördülhettünk át a
hullám alatt. A gumicsónak felettem alattam, Viki erőteljesen hozzám vágódott, majd ismét a csónak volt felettem és ismét Viki. Próbáltam elérni, ami a közelembe van, táska, esetleg evezők, de csak tehetetlenül pörögtem a víz alatt. Szerencsénkre a talaj mélyen lehetett alattunk, mert nem láttam és egyikőnk se ütődött a fenékhez. Pár másodperccel később a hullám elengedett minket és felúsztunk a víz tetejére. Megdöbbenve láttuk mennyire közel sodort minket a hullám a parthoz. A cuccaink melyek nálunk voltak szanaszét úsztak körülöttünk. A boci felborulva tőlem húsz méterre balra, az egyik táska, ami az előbb még Vikin volt, most tíz méterre jobbra van, de számos egyéb apróság, mint a gumicsónak fa ülése, vagy az előbb még a lábunkon levő szandál, úsztak szanaszét a még mindig fehéren habos vízfelszínen. Fontossági és közelségi sorrendben úsztunk a különféle tárgyakért. Kivittünk mindent a partra és csak álltunk és néztük a többi törő hullámot. Röhögtünk a megkönnyebbüléstől, hogy mindketten sértetlenül megúsztuk a borulást.
Pár perc eltelt mire felocsúdtunk az eset hatása alól, majd felmértük a károkat. A boci sértetlen és megvan miden alkatrésze. A szandáljainkat is sikerült kimenteni, a kis táska szintén megvan amiben az útleveleket okmányokat, pénzt tartjuk. A rajtunk levő napszemüvegek eltűntek a borulásnál, Viki mobilja elázott és szintén elázott a fényképezőgépünk, ami már hét éve minden kalandban velünk van.
Gyorsan szétszereltem de minden részéből folyt ki a homokos sós víz. Ha visszaérünk a hajóra, kimosom édesvízzel, de szerintem a mobil és a fotógép áldozata lett a borulásnak.
Látszott itt nem tudunk visszaevezni a hajóhoz, gyalogosan bejártuk a környező partokat, hátha találunk valahol egy vízre szállásra alkalmas területet. Útközben a vízparti erdőszélen rábukkantunk egy kis hangulatos italozóra. Mivel a csapos srác mosolyogva elfogadta a száraz Reais helyett a vizes Eurónkat, leültünk egy italra. Több helybéli aki a parton halászott, biztosított róla minket, ilyet még nem láttak és itt ember nem szállt még partra. Néha jönnek szörfösök de az más mint a mi kis csónakunk. Örülnek, hogy túléltük!
-Hát mi is örülünk!
A hűvös sör és gyümölcslé után elcipeltük a csónakot arra a helyre, ami a leginkább biztonságosnak nézett ki. Már készülődtünk indulni, mikor egy helyi brazil halász, arrébb mutatott úgy száz méterrel, szerinte az tökéletesebb hely az indulásra. Néztem a helyet, ahol szerintem épp oly veszélyesen törtek meg a hullámok. Letettem a csónakot és odasétáltam az öreghez, hogy megtudjam, miből gondolja, hogy ott jobb?
Elmutogatta hányadik hullám után, visszafelé áramlik a víz a parttól, ami segíthet nekünk. Megköszöntem a tanácsot és miután tényleg logikusnak tűnt a dolog, átcipeltük a bocit és figyeltük milyen rendszerben érkeznek a hullámok. Gondolom a halásznak tetszett, hogy hallgatok rá, mert kerített egy erős embert és mondta, segít elindulnunk.
Beültünk a csónakba, a két segítőnk irányba tartotta a hajót és vártuk a kedvező pillanatot. Kívülről nézve meglehetősen látványosak lehettünk, mert húsz perc alatt népes tábor gyűlt össze a parton fotózás végett, miközben minden hullám beterítette a kis bocinkat, mely ekkor már majdnem színültig volt vízzel.
A halász pedig egyszer csak elkiáltotta magát és eszeveszett sebességgel tolt minket egyenesen a hullámok felé. Két kisebb hullám ismét beterített minket, de a másik ember elölről rákapaszkodott a csónakra így az nem borult meg, míg a másik tolta, Egyszerre csak elmerültek alattunk a segítőink, én meg csak eveztem és eveztem. Két perc és sikerült átjutnunk a kritikus részen, ahol megtörik a víz. Intettünk segítőinknek és lassan de biztosan távolodtunk a parttól.
Másnap több halász és helybéli zarándokolt el a horgonyon ringatózó hajónkhoz és igyekeztek tudtunkra adni, milyen remekül visszaeveztünk két megtörő hullám között.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)